Vásárlási feltételek
A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: "Feltételek") a DanConcept Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 4026 Debrecen, Hunyadi utca 14., cégjegyzékszám: 09-09-014581, a továbbiakban: "Szolgáltató") és az általa nyújtott elektronikus kereskedelmi, illetve kereskedelmi szolgáltatásokat igénybe vevő Ügyfél (a továbbiakban: "Ügyfél") jogait és kötelezettségeit tartalmazza (Szolgáltató és Ügyfél a továbbiakban együttesen: "Felek").
A jelen Feltételek hatálya kiterjed a Magyarország területén nyújtott minden olyan elektronikus kereskedelmi tevékenységre, amely a http://www.iddesign.hu című internetes oldalon, illetve annak vásárlói felületén (a továbbiakban: "Weboldal") keresztül történik, továbbá minden olyan kereskedelmi jogügyletre Magyarország, illetve más ország területén, amely egyébként (nem elektronikus úton) a Felek között jön létre vagy ott kerül teljesítésre a Szolgáltató által értékesített termékkel (a továbbiakban: "Termék") összefüggésben.
Kérjük, hogy minden esetben figyelmesen olvassa el a jelen Feltételeket és az Adatkezelési tájékoztatót, különös tekintettel az esetleges módosításokra, hogy mindenkor tisztában legyen az adott Termék valamely üzlethelyiségben vagy a Weboldalon keresztül történő megvásárlására irányadó feltételekkel és a Weboldal használatának feltételeivel.
Jelen Feltételekben a Weboldalon keresztül történő vásárlással kapcsolatban rögzített rendelkezések a Szolgáltató üzlethelyiségeiben történő vásárlásra értelemszerűen irányadók. Jelen Feltételek alkalmazásában a „szerződés” szó értelemszerűen jelenti egyaránt a személyesen írásban aláírt, az e-mailen és a Weboldalon keresztül létrejött szerződéseket is.
Tartalom:
- Szolgáltató adatai
- Általános tudnivalók
- Megrendelés (termékek, akciók)
- Szállítási feltételek
- Árak, fizetési feltételek
- Garancia, szavatosság, elállás
- Impresszum
- A SZOLGÁLTATÓ ADATAI
A Szolgáltató adatai a következők:
1.1. A Szolgáltató neve:
DanConcept Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1.2. A Szolgáltató székhelye:
4026 Debrecen, Hunyadi utca 14.
1.3. A Szolgáltató telephelyei:
IDdesign MaxCity: 2045 Törökbálint, Tópark utca 1. A. ép.
IDdesign Váci Corner: 1138 Budapest, Váci út 144-150. földszint
1.4. A Szolgáltató telefonszáma:
IDdesign MaxCity: +36-23 444 707 / +36-23 444 708 – hívható munkanapokon 10-18-ig
1.5. A Szolgáltató elektronikus elérhetősége: webshop@iddesign.hu
1.6. A Szolgáltató adószáma:
14221776-2-09
1.7. A Szolgáltatót nyilvántartó hatóság:
Debreceni Törvényszék Cégbírósága
1.8. A Szolgáltató cégjegyzékszáma:
09-09-014581
1.9. A szerződés nyelve:
Magyar (más nyelven történő szerződéskötésre nincs lehetőség)
1.10. A Weboldal tárhely-szolgáltatójának adatai:
Név: Linuxweb Informatikai Kft.
Székhely: 4034 Debrecen, Sólyom utca 28.
Cégjegyzékszám: 09-09-014362
Adószám: 14167544-2-09
- ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK (Elektronikus kereskedelem)
2.1. A Szolgáltató üzleti tevékenységére és az általa felajánlott szolgáltatásokra a magyar jog az irányadó. A Weboldalhoz való hozzáféréskor az Ügyfél felelős azért, hogy minden vonatkozó helyi törvényt és egyéb jogszabályt betartson. A Weboldal használati nyelve és a megrendelések, illetve szerződések nyelve a magyar.
2.2. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a jelen Feltételeket (ideértve különösen a Weboldal működési módját és a Weboldalon megjelenő információkat) alapos okkal egyoldalúan, előzetes általános értesítés mellett módosítsa, a módosítást követően adott megrendelésekre kiterjedő hatállyal. Alapos oknak minősül különösen a szolgáltatás díjának módosítása tekintetében az infláció, egyebekben a piaci feltételek olyan változása, mely a szolgáltatás azonos színvonalon történő nyújtását lehetetlenné teszi, vagy ha az Ügyfél, alvállalkozói, közreműködői vagy szerződéses partnerei a jelen Feltételek szerinti szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos lényeges szerződéses kötelezettségeik teljesítését elmulasztják. A Szolgáltató a Weboldal megszakításmentes elérhetőségének biztosítására törekszik, mindazonáltal fenntartja a jogot, hogy a Weboldal működését részben vagy egészben alapos okkal (különösen a technikai feltételek lényeges megváltozása esetén) felfüggessze.
2.3. Amennyiben a jelen Feltételek bármely rendelkezése a magyar jogszabályok szerint érvénytelen, jogellenes vagy végrehajthatatlan, a jelen Feltételek összes többi rendelkezése ettől függetlenül teljes mértékben érvényes és hatályos marad, és a jelen Feltételek érvénytelen, jogellenes vagy végrehajthatatlan rendelkezése (mindaddig, amíg érvénytelen, jogellenes vagy végrehajthatatlan) elválasztásra kerül a jelen Feltételektől. A jelen Feltételeknek részben vagy csak bizonyos mértékben érvénytelennek, jogellenesnek vagy végrehajthatatlannak tartott bármely rendelkezése az érvénytelennek, jogellenesnek vagy végrehajthatatlannak nem tartott részét illetően teljes mértékben érvényben és hatályban marad. Az Ügyfél és a Szolgáltató minden elvárható erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy az érvénytelennek, jogellenesnek vagy végrehajthatatlannak minősített (elválasztott) rendelkezést egy olyan érvényes, jogszerű és végrehajtható rendelkezéssel helyettesítsék, melynek joghatása a lehető legnagyobb mértékben megfelel az elválasztott rendelkezés célzott joghatásának.
2.4. Minden küldemény a kézbesítési igazolás (un. "read receipt") elküldésének napján, illetve a címzettnek az e-mail megérkezését tudomásul vevő válaszának időpontjában minősül kézbesítettnek. Amennyiben valamely értesítés, illetve tájékoztatás nem a Szolgáltató rendes üzleti óráiban érkezik meg, az adott értesítés, illetve tájékoztatás a következő munkanapon, a Szolgáltató rendes üzleti óráinak kezdetén tekintendő megérkezettnek. Kézbesítettnek minősül az a megfelelő címre elküldött értesítés is, amellyel kapcsolatban kézbesítési hibaüzenet nem érkezik, azonban a címzett a másik fél felszólítására sem igazolja vissza az e-mail megérkezését.
2.5. Amennyiben a Szolgáltató által forgalmazott Termékekkel és/vagy szolgáltatásokkal kapcsolatban bármilyen kérdése van, kérjük látogassa meg a Szolgáltató honlapját vagy írjon e-mailt a webshop@iddesign.hu, maxcity@iddesign.hu, vacicorner@iddesign.hu, szerviz@iddesign.hu, szallitas@iddesign.hu címre.
2.6. Jelen Feltételek 2023. február 03. napján lépnek hatályba. Jelen Feltételek módosítása esetén a módosítással nem érintett rendelkezések változatlan tartalommal maradnak hatályban.
- MEGRENDELÉS (TERMÉKEK, AKCIÓK)
3.1. Szerződéskötés, adatszolgáltatás
3.1.1. A Weboldalon történő vásárlás elektronikus úton leadott megrendeléssel lehetséges, a jelen Feltételekben meghatározott módon. A megrendelések feldolgozása két lépcsőben történik. A megrendelésről először egy automata visszajelzést kap az Ügyfél, ami csak azt a tényt rögzíti, hogy az Ügyfél megrendelése a Weboldalon keresztül megérkezett a Szolgáltató rendszerébe, de ez a visszajelzés nem minősül az Ügyfél ajánlata elfogadásának. Amennyiben az Ügyfél a megrendelésétől számított 24 órán belül nem kapja meg az automata visszajelző e-mailt, úgy a Szolgáltató kéri az Ügyfelet, vegye fel vele a kapcsolatot, mert elképzelhető, hogy megrendelése technikai okok miatt nem érkezett meg a Szolgáltató rendszerébe. A Szolgáltató az Ügyfél ajánlatának elküldését követően, annak vizsgálata után, egy második, nem automatikus e-mail útján visszaigazolja az Ügyfél ajánlatát (a továbbiakban: „Visszaigazolás”). A megrendelés Szolgáltatóhoz történő elküldésével (ajánlat) és a Szolgáltató Ügyfélnek küldött Visszaigazolásával (elfogadás) a Szolgáltató és az Ügyfél között írásbeli szerződés jön létre, amelyet a Szolgáltató iktat, és annak létrejöttét követő 5 évig őriz. A szerződés akkor jön létre, amikor a Szolgáltató által küldött visszaigazoló e-mail az Ügyfél számára a levelezőrendszerében hozzáférhetővé válik.
3.1.2. A megrendelés leadását megelőzően az Ügyfél köteles kitölteni a Weboldalon a megrendelés folyamatában megjelenő adatlapot. Az Ügyfél köteles ügyelni az adatok pontosságára, hiszen a megadott adatok alapján kerül számlázásra, illetve szállításra a Termék. A Szolgáltatót az Ügyfél által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli. A hibásan rögzített adatok megváltoztatására a webshop@iddesign.hu címre küldött e-mail útján vagy az 1. pontban rögzített telefonos elérhetőségeken van lehetőség.
3.2. A megrendelés
3.2.1 A webshopon keresztül való vásárlás lépései
- Bejelentkezés/regisztráció: A Weboldalon a vásárláshoz regisztráció szükséges, melyet Facebook fiókon keresztül vagy regisztráció útján teheti meg.
- Webshopban elérhető termékek köre: A Weboldalon a Szolgáltató megkülönböztet készleten lévő megrendelhető Termékeket, illetve csak személyesen rendelhető (ideértve a személyes megtekintést követő e-mail-es úton történő megrendelést is) Termékeket.
Készleten lévő Termékek: Azok a Termékek minősülnek készleten lévőnek, melyek a vásárlás pillanatában elérhetőek a Szolgáltató készletében. Ezek megrendelését a feldolgozás sorrendjében azonnal tudja a Szolgáltató teljesíteni. Ezen Termékek esetében a Weboldalon a „Kosárba rakom” gomb szolgál a megrendelés elindítására.
Rendelhető, de készleten nem elérhető Termékek: Azok a Termékek minősülnek ilyennek, melyek a vásárlás pillanatában nincsenek készleten, de igény esetén a gyártótól beszerezhetők. Ezen Termékek rendelési ideje kb. 6-8 hét, de sok esetben ennél korábban is megérkeznek. Ezen Termékeket kizárólag teljes összeg fizetése után tudja csak a Szolgáltató megrendelni. Ezen Termékek esetén a Kosárban "A terméket meg tudja rendelni, de az jelenleg nincs raktáron!" piros keretes rész jelzi egyértelműen.
Csak személyesen rendelhető Termékek: Azon Termékek esetében, amelyeknél a speciális paraméterek közlése, illetve pontosítása túl körülményes, így különösen, ha az adott Termék színének és anyagának, illetve méretének vagy összeállításának megtekintése, illetve kiválasztása személyes jelenlét mellett kell történjen (pl. kanapék, ágyak, stb.), a rendelés leadása kizárólag személyesen vagy személyes megtekintést követően e-mailben lehetséges. Ezen termékeknél nincs lehetőség a fentiekben közöltekre. Minden ilyen esetben a megrendelés leadását követően a Szolgáltató munkatársai felveszik az Ügyféllel a kapcsolatot és tájékoztatják a személyes megrendelés szükségességéről.
- A Termék kiválasztása: A Termékeket az aloldalakon kategorizálva találja meg az Ügyfél. Csak azok a Termékek érhetőek el Weboldalon keresztül, ahol ez külön feltüntetésre került. A megvásárolható/megrendelhető Termékek körét, az ún. lista oldalakon, illetve a Termék végoldalakon érheti el az Ügyfél, ahol ki tudja választani a kívánt Termék(ek)et. A Termék képére kattintva az ún. Termék végoldalon láthatja az adott Termék további adatait is és nagyobb képét. A lista és a Termék végoldalon is megadhatja, hogy hány darabot rendelne a Termékből.
- Megrendelés: Miután végzett a Termékek kiválasztásával az Ügyfél a Weboldalon a Termékeket a „megrendelem” vagy a „kosárba” gombokkal a kosárba teszi, a jobb felső sarokban a kosár gombon a Termékek darabszáma lesz látható, illetve rákattintva megjelennek a kiválasztott termékek. A „kosár” gombra kattintva, vagy a „tovább a kosárhoz” gombra kattintva a kosár tartalmát látja, ahol a mennyiség módosítható. Ezen a felületen látszik, hogy mely Termék van készleten és mely Termékeket kell megrendelni beszállítótól. Ezen felül a bruttó végösszegek is feltüntetésre kerülnek. A kalkulált összeg a szállítás díját nem tartalmazza. A bruttó végösszeg alatt látható a "várható szállítási költség", melyet a Weboldal a Termék paramétereit figyelembe véve kalkulál ki. Személyes átvétel választása esetében nem kerül felszámításra egyéb költség.
Ezt követően tudunk továbblépni a pénztárhoz, a szükséges adatok megadásához, amely az „adatok megadása” gombra történő kattintással történik Az Ügyfél minden, a Weboldalon (vagy e-mailben) leadott megrendelés során köteles megadni az alábbi adatokat:
- szállítás, illetve fizetés módja, (személyes átvétel, kiszállítás / Banki átutalás, Bankkártyás fizetés)
- megrendelő neve, email címe, telefonszáma, számlázási címe,
- szállítás esetén szállítási cím,
- céges számla esetén a cégnév, a székhely és az adószám.
Bankkártyás fizetési mód választása esetében a fizetés csak abban az esetben tud megvalósulni, ha:
- az Ügyfélnél van a mobiltelefonja
- a bankja ismeri annak hívószámát
- valamint érdemes letölteni a bankjuk mobilalkalmazását, hogy kényelmesebb legyen az erős ügyfélhitelesítés.
További kérdésekkel kapcsolatban a GYIK oldalunkon tájékozódhat.
Az adatok megadását követően a jelen Feltételek elfogadására szolgáló négyzet kipipálásával, majd véglegesen a „megrendelés” gombra kattintva küldheti el megrendelését.
A Szolgáltató ezúton tájékoztatja az Ügyfelet, hogy a Termékek elérhetőségét csak a megrendelés feldolgozásakor tudja ellenőrizni. Amennyiben valamelyik Termékből nincs megfelelő mennyiség készleten, úgy a megrendelést követően a Szolgáltató munkatársa telefonon vagy e-mailben felveszi az Ügyféllel a kapcsolatot a kiszállítandó csomag tartalmát és a kiszállítás időpontját illetően.
3.2.2. A Szolgáltató az Ügyfél megrendelését (vételi ajánlatát) annak vizsgálata után, teljesíthetőségével és tartalmával kapcsolatban az Ügyféllel szükség esetén a 3.2.1. pontban foglaltak szerint folytatott egyeztetést követően külön visszaigazoló e-mail (a Visszaigazolás) útján fogadja el, mellyel a szerződés a Felek között létrejön. Amennyiben a Visszaigazolás az Ügyfél megrendelésének elküldésétől számított legkésőbb 48 órán belül az Ügyfélhez nem érkezik meg, az Ügyfél mentesül az ajánlati kötöttség alól.
3.3. Személyes megrendelés, illetve személyes megtekintést követően e-mail útján leadott megrendelés
A Szolgáltató üzlethelyiségeiben történő vásárlás esetén a szerződés a Szolgáltató által használt megrendelésminta aláírásával, az abban foglalt tartalommal jön létre. A szerződést a Szolgáltató irattárában elhelyezi és az adatvédelmi tájékoztatásban foglalt ideig, de legalább 5 évig megőrzi.
A személyes megtekintést követően e-mail-ben elküldött megrendelés esetén a szerződés az Ügyfél által aláírt megrendelésminta e-mail útján történő elküldését követően, a Szolgáltató elfogadásával jön létre és írásbeli szerződésnek minősül, amelyre a fentiek megfelelően irányadók. Az ilyen módon létrejött szerződés nem tekinthető távollévők között létrejött szerződésnek, így arra a jelen Feltételek 6.4. pontjában foglaltak nem alkalmazandók, a fogyasztónak minősülő Ügyfelet elállási jog nem illeti meg.
A szerződés megkötéséhez az Ügyfélnek a fenti 3.2.1. pontban felsorolt adatait szükséges a Szolgáltató rendelkezésére bocsátania.
3.4. Termékek, akciók
3.4.1. A Weboldalon a Szolgáltató részletesen feltünteti a Termék nevét, leírását, a Termékekről fotót jelenít meg. Amennyiben a megjelenített képek eltérnek a valóságtól, és csak illusztrációként szerepelnek, azt Szolgáltató a kép mellett feltünteti. A Weboldalon szereplő képek és szövegek a Szolgáltató tulajdonát képezik, a Szolgáltató fellép a Weboldalon szereplő tartalmak jogosulatlan felhasználóival szemben.
3.4.2. Az Ügyfél a vásárlás előtt a Termékkel kapcsolatos kérdésekkel Szolgáltatóhoz fordulhat. A Weboldalon található bármely Termék minőségével, alapvető tulajdonságával, használatával, használhatóságával kapcsolatos további információkat a Szolgáltató 1. pontban rögzített elérhetőségein kaphat az Ügyfél.
3.4.3. Amennyiben akciós ár kerül bevezetésre, Szolgáltató a Weboldal felületén teljeskörűen tájékoztatja az Ügyfeleket az akcióról, annak pontos időtartamáról és igénybevételének módjáról.
3.4.4. A Weboldalon kapható Termékek árai érvényes, áfával növelt fogyasztói árak, melyek a Weboldalon és a bemutatótermekben leadott rendelésekre is érvényesek. Az árak és a megjelenített Termékek az üzletekben eltérhetnek a Weboldalon látott adatoktól.
3.4.5. A Weboldalhoz kötődő promócióknál (pl. általános akciós időszakok, kuponkedvezmények, stb.) előfordul, hogy csak a Weboldalon való rendelés leadása esetén érvényesek, az üzlethelyiségben történő vásárlásoknál nem feltétlenül érhetők el.
3.4.6. 3+1, 4+1 akciók alkalmával és kuponhétvégeken a Weboldal nem kezeli a kedvezményeket. A Szolgáltató munkatársai tájékoztatni fogják a helyes összegről. Nyugodtan leadhatja online megrendelését.
- SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEK
A kiválasztott termékeket az Ügyfél házhozszállítással (kiszállítás vagy futárszolgálat), vagy a Szolgáltató üzlethelyiségeiben személyesen tudja átvenni.
4.1 Házhozszállítás és költségek:
Amennyiben az Ügyfél a kiválasztott Terméket kiszállítással rendeli meg, úgy várhatóan a Termék Szolgáltatóhoz történő beérkezését követő, készleten lévő Termék esetén a Visszaigazolástól számított 3-5 munkanapos határidővel juttatja el azt az Ügyfélhez.
A házhozszállítás a Termék méretétől és formájától függően vagy futárszolgálattal vagy professzionális bútorszállító céggel történik.
Környező országokba történő szállítás díjáról az Ügyfél a Szolgáltató munkatársainál köteles érdeklődni.
Az Ügyfél tájékozódhat a szállítási módokról és azok várható költségeiről az alábbi linkre kattintva: SZÁLLÍTÁSI INFORMÁCIÓK ÉS SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉGEK
Az esetleges későbbi igényérvényesítés elősegítése érdekében javasoljuk, hogy az Ügyfél, amennyiben lehetősége van rá, a kiszállítás időpontjában a csomagot és a Termék(ek)et tételesen ellenőrizze. A kiszállítással és a megrendelési tételekkel kapcsolatos kifogásait az Ügyfél a kiszállítást végző jelenlétében, jegyzőkönyv felvétele útján is jelezheti a Szolgáltató szállítást végző alvállalkozójának. A számlát e-mailben kapja meg az Ügyfél a megrendelés leadásakor megadott e-mail címre. Át nem vett, visszaküldött csomagok esetén a visszaszállítás díját a Szolgáltató az Ügyfélre terheli, újra küldését kizárólag a csomag ellenértékének előre történő átutalása esetén áll módjában ismételten elindítani a Szolgáltatónak.
Elnézést kérünk amiatt, ha gondos csomagolásunk ellenére kiszállítás közben megsérült Ügyfelünk csomagja. Kártérítési igényünket csak akkor tudjuk érvényesíteni a szállítócég felé, ha az átvételtől számított 72 órán belül jelezzük felé. Ezért kérjük az Ügyfelet, hogy az átvételtől számított 72 órán belül tételesen ellenőrizze le csomagja tartalmát, mert esetleges sérülésről szóló bejelentést eddig tudunk elfogadni.
Amennyiben valamely Termék vagy annak valamely alkatrésze átvételkor sérült, kérjük, hogy az Ügyfél 3 munkanapon belül jelezze a Szolgáltató felé a megjelölt elérhetőségein. Az átvételtől számított 3 munkanap után terméksérüléssel kapcsolatos jótállási bejelentést a Szolgáltató nem tud elfogadni.
Az oldalunkon feltüntetett szállítási díjak csak a webáruházunkon keresztül leadott megrendelésekre érvényesek.
4.2 Személyes átvétel:
Az Ügyfélnek lehetősége van a megrendelt Termékeket a MAXCity bevásárlóközpontban, illetve – a rendelésenkénti súly és méret függvényében a Szolgáltató előzetes emailben történt jóváhagyásával – a 1138 Budapest, Váci út 144-150. alatt található üzletben is átvenni a Szolgáltató munkatársaival történt egyeztetést követően, a Szolgáltatóval egyeztetett szállítási díj fejében, előzetes átutalásos, vagy helyszíni készpénzes vagy bankkártyás fizetés esetén. Személyes átvétel esetén üzletben az Ügyfél kasszánál köteles jelezni, hogy megérkezett a félretett csomagjáért.
A személyes átvétellel rendelt csomagok összeállításáról telefonon is értesítik az Ügyfelet a Szolgáltató munkatársai. Ennek átfutási ideje a Termék Szolgáltatóhoz történő beérkezését, készleten lévő Termékek esetén a megrendelést követő 1-2 munkanap.
A szerződés aláírásával/megrendelés leadásával Ügyfél tudomásul veszi és elfogadja, hogy a megrendelt Termék megérkezéséről és a vételár fennmaradó részének megfizetéséről Szolgáltató a lehető legrövidebb időn belül az Ügyfél által megadott e-mail elérhetőség útján értesíti. Ügyfél köteles az értesítéstől számított lehető legrövidebb időn, de legfeljebb 7 munkanapon belül megtéríteni a Szolgáltató részére a teljes vételár hátralékot és a Terméket köteles átvenni. Amennyiben Ügyfél az értesítés kiküldését követő 8. munkanapig a Termék teljes hátralevő vételárrészét nem egyenlíti ki és a Terméket nem veszi át, az Ügyfél köteles a felhívást követő 8. munkanaptól a teljes hátralevő vételárrészlet kiegyenlítéséig és a Termék átvételéig termékenként naptári naponként 500 HUF késedelmi kötbért fizetni a Szolgáltató részére. Ügyfél tudomásul veszi, hogy a kötbérfizetési kötelezettség kikötését a raktározás céljából rendelkezésre álló tárhelyek limitált száma indokolja, a tárhelyeknek az ügyfelek átvételi késedelméből eredő kimerülése esetén a Szolgáltató kizárólag külön raktározási díj fizetése ellenében tud további tárhelyeket igénybe venni. Az Ügyfél tudomásul veszi továbbá, hogy a Szolgáltató jogosult a kötbér iránti követelését az Ügyfél bármely követelésével szemben beszámítani, illetőleg a kötbér összegét az Ügyfél által már befizetett összegekből érvényesíteni, amely abban az esetben is irányadó, ha az Ügyfél elállási jogát gyakorolja.
Amennyiben az Ügyfél a Termékkel kapcsolatban egyáltalán nem teljesített kifizetést a Szolgáltatónak és a Terméket az értesítéstől számított 8 munkanapon belül nem veszi át, a szerződés automatikusan megszűnik.
Amennyiben az Ügyfél előleget vagy a teljes vételárat megfizetette a Szolgáltatónak, de a Terméket nem veszi át, úgy a Szolgáltató jogosult a fentiek szerinti kötbérre vonatkozó igényét az Ügyfél által befizetett összeggel szemben naponta beszámítással érvényesíteni. Abban az esetben, ha a jelen pont szerint beszámítható kötbér összege eléri az Ügyfél által befizetett összeget, a szerződés automatikusan megszűnik és a Szolgáltatónak az Ügyfél felé visszafizetési kötelezettsége nem áll fenn.
4.3. Különleges helyzetekben előfordulhat, hogy a Szolgáltatónak másik üzletből kell egy Terméket áthozatnia, hogy ki tudja szolgálni megrendelését, s ilyenkor előfordulhat, hogy a szállítási idő néhány nappal kitolódik. A Szolgáltató kéri az Ügyfelet, hogy amennyiben előzetesen érdeklődni szeretne a csomag szállításának időpontjáról, keresse fel a megadott elérhetőségek valamelyikén. Amennyiben technikai okok miatt téves ár vagy már nem kapható Termék jelenik meg a Weboldalon, illetve, ha nem áll épp rendelkezésre a megrendelt mennyiség valamely Termékből, a megrendelés vizsgálata során, a Visszaigazolás elküldése előtt a Szolgáltató munkatársai egyeztetés végett telefonon vagy e-mail-ben megkeresik az Ügyfelet. Az ilyen megrendeléseket csak az Ügyféllel való egyeztetés után, beleegyezésével veszi a Szolgáltató érvényesnek. Ezért a Weboldalon szereplő Termékek és árak nem minősülnek ajánlattételnek, csupán tájékoztató jellegűek.
- ÁRAK, FIZETÉSI FELTÉTELEK
5.1. A vételár mindig a kiválasztott Termék mellett feltüntetett összeg, amely eltérő tájékoztatás hiányában, az általános forgalmi adót tartalmazza. A Termékek vételára a csomagolás költségét tartalmazza. Ajándékcsomagolás külön térítés ellenében lehetséges.
5.2. A Weboldalról megrendelhető Termékek árai változtatásának jogát a Szolgáltató fenntartja azzal, hogy a módosítás a Weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt Termékek vételárát kedvezőtlenül nem befolyásolhatja. A megrendelés és a Termék átvétele közti időszakban bekövetkezett árcsökkenés esetén a Szolgáltató nem térít vissza pénzt. A Weboldalon található árak és akciók bizonyos esetekben csak a Weboldalon leadott rendelésekre érvényesek.
5.3. Banki átutalás
Amennyiben az Ügyfél bármely Termék esetén a banki átutalást választja, úgy fizetési kötelezettségének az alábbiak szerint tud eleget tenni. A Szolgáltató a visszaigazolásban/megrendelésben megküldi bankszámlaszámát, amely eltérő rendelkezés hiányában: 11738008-21493588-00000000 OTP Magyarország (IBAN szám: HU48 1173 8008 2149 3588 0000 0000). Az összeg akkor minősül megfizetettnek, amikor azt a Szolgáltató bankszámláját vezető bank a Szolgáltató bankszámláján jóváírja. Az összeg jóváírását követően a Szolgáltató megkezdi a csomag kézbesítését. A kézbesített csomag tartalmazza a szükséges bizonylatokat is.
Kérjük, hogy banki átutalását a Szolgáltatóval egyeztetett (és a megrendelésen rögzített) fizetési határidőn belül teljesítse. Amennyiben a Termék ára e határidőn belül nem kerül jóváírásra a Szolgáltató fenti bankszámláján, a Szolgáltató elállhat a szerződéstől.
5.4. Az Ügyfélnek természetesen lehetősége van a Szolgáltató jelen Feltételek szerinti üzlethelyiségeiben készpénzben, vagy kiszállítás esetén a szállítást végző személynek készpénzben teljesíteni fizetési kötelezettségét. Nagyobb Termékek megrendelésének kiszállítása esetén a Szolgáltató nem tud utánvétet biztosítani. Házhozszállítás esetén a csomaghoz áfás számlát mellékel a Szolgáltató. A szállítási- és szerelési díj rendezésére kizárólag készpénzben van lehetőség, az átvétel alkalmával, a szállítást vagy szerelést végző cég munkatársánál.
5.5 Utánvét
A vásárlók 70.000 Ft rendelési összeg alatt választhatnak Utánvétes fizetési módot is webáruházunkban.
- SZAVATOSSÁG, JÓTÁLLÁS, ELÁLLÁS
Amennyiben a Termék sérült, hibás, vagy az Ügyfél nem azt a Terméket kapta, amelyet megrendelt, de lentiek szerinti elállási jogát gyakorolni nem kívánja vagy arra a lentiek szerint valamely feltétel hiányában nincs lehetősége, akkor köteles a Terméket személyesen bemutatni vagy a kifogás alapját képező okokról megfelelő fénykép felvételeket küldeni a szerviz@iddesign.hu e-mail címre, és a Szolgáltató tájékoztatja az Ügyfelet a Termékkel kapcsolatos szavatossági jogokkal (így különösen a Termék visszajuttatásával, kijavításával avagy kicserélésével) kapcsolatban. Amennyiben a Szolgáltató úgy ítéli meg, hogy az Ügyfelet a lentiek és a vonatkozó jogszabályok alapján szavatossági jogok nem illetik meg, illetve azok gyakorlását bizonyos körülmények kizárják, úgy erről írásbeli indokolással tájékoztatja az Ügyfelet.
6.1 Kellékszavatosság
6.1.1. Milyen esetben élhet az Ügyfél a kellékszavatossági jogával?
Az Ügyfél a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szabályai szerint.
6.1.2. Milyen jogok illetik meg az Ügyfelet kellékszavatossági igénye alapján?
Az Ügyfél választása szerint az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél által választott igény teljesítése lehetetlen, vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a szolgáltató költségére az Ügyfél is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy végső esetben a szerződéstől is elállhat.
Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban az Ügyfél viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot.
6.1.3. Milyen határidőben érvényesítheti az Ügyfél kellékszavatossági igényét?
Az Ügyfél köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor a szerződés teljesítésétől számított kétéves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Használt dolog esetén ez a határidő egy év. A Szolgáltató nem értékesít használt Termékeket.
6.1.4. Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét az Ügyfél?
Az Ügyfél a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
6.1.5. Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogok érvényesítésének?
A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha az Ügyfél igazolja, hogy a Terméket, illetve a szolgáltatást a Szolgáltató nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már az Ügyfél köteles bizonyítani, hogy az Ügyfél által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
6.2 Termékszavatosság
6.2.1. Milyen esetben élhet az Ügyfél a termékszavatossági jogával?
Valamely Termék hibája esetén az Ügyfél választása szerint kellékszavatossági igényt vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
6.2.2. Milyen jogok illetik meg az Ügyfelet termékszavatossági igénye alapján?
Termékszavatossági igényként az Ügyfél kizárólag a hibás Termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
6.2.3. Milyen esetben minősül a Termék hibásnak?
A Termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
6.2.4. Milyen határidőben érvényesítheti az Ügyfél termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét az Ügyfél a Termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
6.2.5. Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A Termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén az Ügyfélnek kell bizonyítania.
6.2.6. A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?
A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy: (i) a Terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy (ii) a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy (iii) a Termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
Felhívjuk a figyelmet, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igény egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthető. Termékszavatossági igény eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt Termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét az Ügyfél a gyártóval szemben érvényesítheti.
6.3 Jótállás
6.3.1. Milyen esetben élhet az Ügyfél a jótállási jogával?
Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet alapján a Szolgáltató jótállásra köteles a rendelet 1. számú mellékletében felsorolt új tartós fogyasztási cikkek (pl.: bel- és kültéri bútorok, fekvőmatracok), valamint az ott meghatározott körben azok tartozékai és alkotórészei (a továbbiakban - jelen pontban - együtt Termékként hivatkozva) eladása esetén.
6.3.2. Mik a jótállási feltételek?
A jótállási jogok
Bútortermékek, valamint ezek tartozékaiért a Szolgáltató oly módon teljesíti jótállási kötelezettségét, hogy minden alkatrészt, amelyek meghibásodása termékhibából ered, a Szolgáltató saját belátása szerint meghozott döntéstől függően kijavít vagy kicserél. Ha a kijavítás és kicserélés nem lehetséges, a Szolgáltató a számlán vagy nyugtán szereplő vételárat visszatéríti.
Az Ügyfél a kijavítás iránti igényét választása szerint a Szolgáltató székhelyén, bármely telephelyén, fióktelepén és a Szolgáltató által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti.
A Szolgáltató nem felel többek között az olyan károkért, amelyek a jótállás tartama alatt szakszerűtlen használatból, természetes kopásból, idegen alkatrészek beépítéséből, vagy idegen műhelyekben végzett javításból keletkeztek. Erre tekintettel a Szolgáltató reklamációt kizárólag abban az esetben tud elfogadni, amennyiben a Terméket a jelen pontban említett külső behatások nem érték.
Érvényesítési határidő
A jótállási igény a jótállás időtartama alatt érvényesíthető, a jótállás időtartama a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet szerint:
- a) 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év,
- b) 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év,
- c) 250 000 forint eladási ár felett három év.
E határidők elmulasztása jogvesztéssel jár, azonban a Termék kijavítása esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt az Ügyfél a Terméket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta.
A jótállási határidő a Termék Ügyfél részére történő átadásakor indul, figyelemmel arra is, hogy a Termékek üzembe helyezést nem igényelnek.
A jótállási igény kezelése
A kijavítás kezelésekor a Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást 15 napon belül elvégezze. A kijavításra nyitva álló határidő a Termék átvételekor indul.
Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor a Szolgáltató az Ügyfelet tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról.
Ha a jótállási időtartam alatt a Termék első alkalommal történő javítása során a Szolgáltató részéről megállapítást nyer, hogy a Termék nem javítható, az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában a Szolgáltató köteles a Terméket nyolc napon belül kicserélni. Ha a Termék cseréjére nincs lehetőség, a Szolgáltató köteles az Ügyfél által bemutatott, a Termék ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat nyolc napon belül az Ügyfél részére visszatéríteni.
Az Ügyfél az ÁSZF elfogadásával hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató a tájékoztatást elektronikus úton vagy az Ügyfél általi átvétel igazolására alkalmas más módon is megtehesse.
Amennyiben a Szolgáltató nem tudja a Terméket 30 napon belül kijavítani:
- ha az Ügyfél ehhez hozzájárult, számára a kijavítás teljesíthető későbbi határidőben, vagy
- amennyiben az Ügyfél nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára a Terméket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül ki kell cserélni, vagy
- amennyiben az Ügyfél nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, de a Termék cseréjére sincs lehetőség, a Termék számláján vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell számára a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül visszatéríteni.
Amennyiben a Termék negyedik alkalommal hibásodik meg, az Ügyfél jogosult:
- a Szolgáltató felé kijavítási igényel fordulni, vagy
- a kijavítási igény helyett a Ptk. 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a vételár arányos leszállítását kérni a Szolgáltatótól, vagy
- a kijavítási igény helyett a Ptk. 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a Terméket a Szolgáltató költségére kijavítani vagy mással kijavíttatani, vagy
- amennyiben az Ügyfél ezen jogaival (kijavítás, árleszállítás és mással kijavíttatás a Szolgáltató költségére) nem él, vagy ezekkel kapcsolatban nem nyilatkozott, nyolc napon belül a Terméket ki kell cserélni, ha a Termék cseréjére nincs lehetőség, a Termék számláján vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell nyolc napon belül visszatéríteni számára.
A rendelet szerinti kötelező jótállás alá eső rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható Terméket az üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a vállalkozás vagy - a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén - a javítószolgálat gondoskodik.
Az Ügyfél köteles a jótállással kapcsolatos minden értesítést a Szolgáltató szerviz@iddesign.hu e-mail címre megküldeni vagy bejelenteni a 06-70-600-8819-es telefonszámon.
6.3.3. Mikor mentesül a Szolgáltató a jótállási kötelezettsége alól?
A Szolgáltató a jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
Felhívjuk a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok a szavatossági jogosultságoktól függetlenül megilletik.
6.4 Elállás
6.4.1. Az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy Ügyfél (a továbbiakban: "Fogyasztó") a Termék átvételének napjától számított 14 napon belül – vagy akár a Termék átvételét megelőzően – indokolás nélkül elállhat a szerződéstől a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szabályozása értelmében. A Fogyasztó elállási nyilatkozatát a jelen Feltételek 1. számú melléklete szerinti formában vagy egyébként írásban egyértelműen megfogalmazva közölheti a Feltételek 1. pontjában feltüntetett elérhetőségeken.
6.4.2. Az elállási jog gyakorlása esetén a Termék Szolgáltató részére történő visszajuttatásáról a Fogyasztónak kell gondoskodnia. A Fogyasztó köteles a Terméket indokolatlan késedelem nélkül, de a szerződéstől való elállására vonatkozó értesítés Szolgáltató részére történő megküldésétől számított 14 (tizennégy) napnál semmiféleképpen sem később a Szolgáltató 1. pontban megjelölt székhelyére vagy telephelyére visszaküldeni vagy a Szolgáltató székhelyén/telephelyén leadni. Amennyiben a Termék jellegénél fogva postai küldeményként nem küldhető vissza, annak elszállításáról a Szolgáltató gondoskodik.
6.4.3. Szolgáltató a Termék visszaérkezését követően haladéktalanul, de legkésőbb 14 napon belül visszatéríti a kifizetett összeget a Fogyasztó részére, beleértve a szállítási díjat is. Ha a Fogyasztó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választja, a Szolgáltató nem köteles visszatéríteni az ebből eredő többletköltséget. A Szolgáltató a visszatérítés során banki átutalásos fizetési módot alkalmaz.
6.4.4. A visszatérítést Szolgáltató mindaddig visszatarthatja, amíg vissza nem kapta a Terméket vagy a Fogyasztó kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.
6.4.5. Elállás esetén a Szolgáltató követelheti a Fogyasztótól az áru nem rendeltetésszerű használatából eredő kárai megtérítését.
6.4.6. Nem illeti meg elállási jog a Fogyasztót olyan Termék esetében, mely nem előre legyártott, hanem személyre szabottan a Fogyasztónak, megrendelésére készült. Ide tartozik minden olyan Termék, amely nem található készleten és amelynek az Ügyfél által meghatározott paraméterekkel (pl. szín, méret, elemek száma, stb.) történő legyártására az Ügyfél kívánságára került sor.
6.4.7. Az üzletben történő személyes vásárláslás esetén vagy a személyes megtekintést követően e-mail-ben elküldött megrendelés esetén a szerződés az Ügyfél által aláírt megrendelésminta e-mail útján történő elküldését követően, a Szolgáltató elfogadásával jön létre és írásbeli szerződésnek minősül. Az ilyen módon létrejött szerződés nem tekinthető távollévők között létrejött szerződésnek, így arra a jelen Feltételek 6.4. pontjában foglaltak nem alkalmazandók, a fogyasztónak minősülő Ügyfelet elállási jog nem illeti meg.
6.5. Panaszkezelés rendje
6.5.1. A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 18. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben az Ügyfél jogosult békéltetőtestülethez fordulni. A Szolgáltató székhelye szerint illetékes békéltetőtestület neve és elérhetősége: Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület, cím: 4025 Debrecen, Vörösmarty u. 13-15., telefonszám: +36-52-500-710, +36-52-500-745, telefax szám: +36-52-500-720, e-mail: bekelteto@hbkik.hu.
6.5.2. A Szolgáltató célja, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, az Ügyfél teljes megelégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben az Ügyfélnek mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével kapcsolatban, úgy panaszát az 1. pontban megjelölt elérhetőségeken, de csak írásbeli nyilatkozatban közölheti a Szolgáltatóval.
6.5.3. A Szolgáltató a panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha az Ügyfél a panasz kezelésével nem ért egyet, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja a vásárlónak.
6.5.4. Az írásbeli panaszt a Szolgáltató 30 napon belül írásban megválaszolja. A panaszt elutasító álláspontját megindokolja. A válasz másolati példányát 3 évig megőrzi, s azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatja.
6.5.5. Az Európai Parlament és a Tanács fogyasztói jogviták online rendezéséről szóló, 2013. május 21-i 524/2013/EU rendelete (a továbbiakban: "Rendelet") alapján az Európai Bizottság létrehozott egy online vitarendezési platformot. A Rendelet szerint az Európai Unióban tartózkodási hellyel rendelkező Fogyasztók és az Európai Unióban letelepedett szolgáltatók közötti, online szolgáltatási szerződésekből eredő kötelezettségekkel kapcsolatban felmerülő jogviták, így az online megkötött szerződésekkel összefüggő pénzügyi fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezésére irányuló kommunikációt ezen a platformon keresztül kell a Fogyasztóknak biztosítani. Az online vitarendezési platform 2016. február 15-től elérhető a Fogyasztók számára. Az online vitarendezési platform a következő elektronikus linken érhető el: http://ec.europa.eu/odr.
- számú melléklet
Elállási nyilatkozatminta
(csak a szerződéstől való elállási szándék (Feltételek 6.4 pontja) esetén töltse ki és juttassa vissza)
Címzett: *
Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére irányuló szerződés tekintetében: *
Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja: *
A fogyasztó(k) neve:
A fogyasztó(k) címe:
A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén)
Kelt
Impresszum:
Az IDdesign webáruházát a Danconcept Kft. üzemelteti.
Székhelyének címe: 4026 Debrecen, Hunyadi u 14.
Adószáma: 14221776-2-09
Cégjegyzékszáma: 09-09014581
Cégbejegyzés: Hajdú-Bihar Megyei Bíróság mint Cégbíróság
Email: maxcity@iddesign.hu
Az IDdesign webáruháza ügyel a vásárlók személyes adatainak védelméhez fűződő alkotmányos alapjog érvényesítésére. A regisztrált vásárlóink információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartása cégünk egyik alapelve.
Ezt alapul véve a vásárlóink személyes adatait mindig a hatályos jogszabályok rendelkezéseivel összhangban kezeljük, különös figyelmet fordítva az 1992. évi XIII-as a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényt, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény rendelkezéseire.
AZ ADATKEZELÉS JOGALAPJA ÉS CÉLJA
Az IDdesign webáruházának weboldalán történő adatszolgáltatás önkéntes. Az iddesign.hu-ra történő regisztrációval a vásárló hozzájárul személyes adatai kezeléséhez. Az adatkezelés jogalapja az 1992. évi XIII. törvény 3. § (1) bekezdésének a) pontja alapján az érintett hozzájárulása, illetve az elektronikus kereskedelemi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 13/A. §-a, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. § (5) bekezdése. A regisztráció a honlapon keresztül történő vásárlás feltétele, mely minden vásárláskor megismétlésre kerül. A megadott adatokat az IDdesign webáruház a honlapon regisztrált vásárlók azonosítása, a vásárlók megkülönböztetése, a vásárlókkal történő kapcsolatfelvétel, online termékrendelés, statisztikai kimutatások készítése, hírlevél küldése valamint marketing célok elérése érdekében rögzíti.
A SZEMÉLYES ADATOK KÖRE, AZ ADATKEZELÉSI IDŐTARTAM
Az alábbi személyes adatokat kezeljük online rendelés esetén: a vásárlók családi és utónevét, lakcímét (irányítószám, település, utca, házszám), e-mail címét, telefonszámát, szállítási címnél, (város, irányítószám, utca, házszám, emelet ajtó) számlázási családi és utónevét, valamint számlázási címét (irányítószám, telpülés, utca, házszám). Amennyiben cégnévre szeretne számlát kiállítani, abban az esetben az alábbi adatokat kérjük be Öntől. (Cégnév, adószám, irányítószám, település, utca, házszám, emelet ajtó)
A személyes adatok a regisztrált vásárló kérésére, továbbá az adatkezelési céljuk megszűnése, illetőleg az adatok tárolásának törvényben meghatározott határidejének lejárta esetén törlésre kerülnek.
BIZTONSÁGI INTÉZKEDÉSEK, TECHNIKAI INFORMÁCIÓK
Az IDdesign webáruház a személyes adatok kezelését az adatkezelő és az adatfeldolgozó székhelyén végzi.
Az adatokat az IDdesign webáruház bizalmasan kezeli. Minden szükséges biztonsági és technikai intézkedést megteszünk annak érdekében, hogy a regisztált vásárlók által megadott személyes adatokat harmadik személyek illetéktelenül ne ismerhessék meg. Az IDdesign webáruház a szerződés teljesítéséhez elengedhetetlenül szükséges adatokat kizárólag a szállítási alvállalkozóknak adja át, ezen túlmenően a személyes adatok továbbításra nem kerülnek.
Az IDdesign webáruház a személyes adatokat védi különösen a jogosulatlan hozzáférés, a véletlen megváltoztatás, sérülés, törlés és a nyilvánosságra hozatal ellen.
A portál html kódja az IDdesign-étól független, külső szerverről érkező hivatkozást tartalmaz. Az adatkezelés részleteiről az adatkezelő tud további tájékoztatással szolgálni. Az elérhetősége: http://www.google.com/analytics/.
A szolgáltató (Google) a webanalitikai mérések érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. cooki-t helyez el. A cookie-t a felhasználó képes törölni a saját számítógépéről, illetve beállítjhatjuk a böngészőjét, hogy a cookie-k alkalmazását tiltsa.
Az IDdesign bármikor ügyfelei rendelkezésre áll, hogy a kezelt személyes adataikról regisztrált vásárlói írásbeli megkeresésére felvilágosítást adjon. Vásárlóink adataikat a maxcity@iddesign.hu e-mail címen bármikor módosíthatják, aktualizálhatják.
Az IDdesign webáruház és vásárlói közös érdeke, hogy a megadott személyes adatok pontosak, teljesek és időszerűek legyenek. Ennek érdekében vásárlóink kötelesek szavatolni azért, hogy a megadott adatok a valóságnak megfelelnek, a megadott személyes adatokért az IDdesign felelősséget nem vállal.
Minden hírlevél szolgáltatásunkra feliratkozott felhasználónk részére hírlevelet küldünk. Ezen szolgáltatásunkról történő leiratkozás módjáról minden hírlevelünk tájékoztatással szolgál.
Amennyiben a személyes adatokat érintő jogsérelem, illetve annak bekövetkezésének közvetlen veszélye fennáll, vásárlóink panasszal az adatvédelmi biztoshoz fordulhatnak, illetőleg élhetnek az 1992. évi XIII. törvény által biztosított jogorvoslati lehetőségeikkel.
AZ ADATKEZELŐ ADATAI
Az üzemeltető: Danconcept Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. mint az iddesign.hu internetes oldal üzemeltetője
Székhely: 4026 Debrecen Hunyadi utca 14.
Cégjegyzékszám: 09-09014581
Cégbejegyzés: Hajdú-Bihar megyei Bíróság, mint Cégbíróság
Adószám: 14221776-2-09
E-mail: maxcity@iddesign.hu
TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ ADATAI:
Név:UNAS Online Kft.
Levelezési cím: 9400 Sopron, Kőszegi út 14.
E-mail cím: unas@unas.hu
Telefonszám: +36-99/200-200
AZ ADATFELDOLGOZÓ ADATAI
Név: Linuxweb Informatikai Kft
Székhely: 4034 Debrecen, Sólyom utca 28.
Cégjegyzékszám: 09-09-014362
AZ ÁRUSZÁLLÍTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ADATKEZELÉSEK CÍMZETTJEI, ADATFELDOLGOZÓI:
1. GLS
A címzett megnevezése: GLS General Logistics Systems Hungary Csomag-Logisztikai Kft.
Az címzett székhelye: 2351 Alsónémedi GLS Európa u. 2.
Az címzett telefonszáma: +36 29 886 700
A címzett adószáma: HU12369410
A címzett cégjegyzékszáma: 13-09-111755
Az címzett e-mail címe: info@gls-hungary.com
Az címzett weboldala: https://gls-group.com
A futárszolgálat az Adatkezelővel kötött szerződés alapján közreműködik a megrendelt áru kiszállításában. A futárszolgálat a megkapott személyes adatokat a weboldalán elérhető adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint kezeli.
2. MPL
A címzett megnevezése: Magyar Posta Zrt.
Az címzett székhelye: 1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6.
Az címzett telefonszáma: +36 1 767 8200
A címzett adószáma: 10901232-2-44
A címzett cégjegyzékszáma: 01-10-042463
Az címzett e-mail címe: ugyfelszolgalat@posta.hu
Az címzett weboldala: http://www.posta.hu
A futárszolgálat az Adatkezelővel kötött szerződés alapján közreműködik a megrendelt áru kiszállításában. A futárszolgálat a megkapott személyes adatokat a weboldalán elérhető adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint kezeli.
3. Bútor24
A címzett megnevezése: MONFIX Kft.
Az címzett székhelye: H–2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 4.
Az címzett telefonszáma: +36 20 466 4444
A címzett adószáma: 25847013-2-13
A címzett cégjegyzékszáma: 13-09-184903
Az címzett e-mail címe: info@butor24.hu
Az címzett weboldala: http://butor24.hu
A futárszolgálat az Adatkezelővel kötött szerződés alapján közreműködik a megrendelt áru kiszállításában. A futárszolgálat a megkapott személyes adatokat a weboldalán elérhető adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint kezeli.
1. HDT
A címzett megnevezése: GE Logisztika Kft.
Az címzett székhelye: 1116 Budapest Hunyadi János út 162.
Az címzett telefonszáma: +36 20 557 4499
A címzett adószáma: 24067029-2-43
A címzett cégjegyzékszáma: 01-09-290441
Az címzett e-mail címe: info@homedt.hu
Az címzett weboldala: https://www.homedt.hu
A futárszolgálat az Adatkezelővel kötött szerződés alapján közreműködik a megrendelt áru kiszállításában. A futárszolgálat a megkapott személyes adatokat a weboldalán elérhető adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint kezeli.
A WEBSHOP ÜZEMELTETÉSE SORÁN VÉGZETT ADATKEZELÉSEK LEÍRÁSA
A cookie-k használatával kapcsolatos tájékoztatás
Mi az a cookie?
Az Adatkezelő a honlap látogatása során úgynevezett cookie-kat (sütiket) használ. A cookie betűből és számokból álló információcsomag, amit honlapunk az Ön böngészőjének küld el azzal a céllal, hogy elmentse bizonyos beállításait, megkönnyítse a honlapunk használatát és közreműködik abban, hogy néhány releváns, statisztikai jellegű információt gyűjtsünk a látogatóinkról.
A cookie-k (sütik) egy része nem tartalmaz személyes információkat, és nem alkalmas az egyéni felhasználó azonosítására, egy részük azonban olyan egyéni azonosítót tartalmaz - egy titkos, véletlenül generált számsort - amelyet az Ön eszköze tárol, ezzel az Ön azonosíthatóságát is biztosítja. Az egyes cookie-k (sütik) működési időtartamát az egyes cookie-k (sütik) vonatkozó leírása tartalmazza.
A cookie-k jogszabályi háttere és jogalapja:
Az adatkezelés jogalapja a Rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján az Ön hozzájárulása.
A honlap által használt cookie-k főbb jellemzői:
A működéshez szigorúan szükséges cookie-k: Ezek a cookie-k a weboldal használatához nélkülözhetetlenek, és lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak használatát. Ezek hiányába az oldal számos funkciója nem lesz elérhető az Ön számára. Ezen típusú cookie-k élettartama kizárólag a munkamenet idejére korlátozódik.
A felhasználói élmény javítását szolgáló cookie-k: Ezek a cookie-k információkat gyűjtenek a felhasználó weboldalhasználatáról, például, hogy mely oldalakat látogatja leggyakrabban, vagy milyen hibaüzenetet kap a weboldalról. Ezek a cookie-k nem gyűjtenek a látogatót azonosító információkat, vagyis teljesen általános, névtelen információkkal dolgoznak. Az ezekből nyert adatokat a weboldal teljesítményének javítására használjuk. Ezen típusú cookie-k élettartama kizárólag a munkamenet idejére korlátozódik.
employee_login_last_email Bejelentkezésnél az emailcímet tárolja a böngésző bezárásáig.
Ealrm, ealem, ealpw Permanens beléptetést biztosít. Élettartama 180 nap.
come_from Beléptetés átirányítást végez. Élettartama 10 perc.
predictionio Felhasználó azonosító cookie személyre szabott hirdetések ajánlásához. Élettartama 3 hónap.
currency A vásárló pénznemét tárolja. Élettartama 30 nap.
Google Adwords cookie Amikor valaki meglátogatja az oldalunkat, a látogató cookie-azonosítója hozzáadódik a remarketinglistához. A Google cookie-kat – például a NID és SID cookie-kat – használ a Google-termékekben, így például a Google Keresésben látható hirdetések testreszabásához. Az ilyen cookie-kat például arra használja, hogy megjegyezze az Ön legutóbbi kereséseit, az egyes hirdetők hirdetéseivel vagy a keresési eredményekkel való korábbi interakcióit, továbbá a hirdetők webhelyein tett látogatásait. Az AdWords konverziókövetés funkciója cookie-kat használ. A hirdetésből eredő értékesítések és egyéb konverziók követésére cookie-kat ment a felhasználó számítógépére, amikor az adott személy egy hirdetésre kattint. A cookie-k néhány gyakori alkalmazási módja: a hirdetések kiválasztása annak alapján, hogy mi a releváns az adott felhasználó esetén, a kampányok teljesítményéről szóló jelentések tökéletesítése, és a felhasználó által már megtekintett hirdetések megjelenítésének elkerülése.
Google Analytics cookie: A Google Analytics a Google elemző eszköze, amely abban segít a weboldalak és alkalmazások tulajdonosainak, hogy pontosabb képet kapjanak látogatóik tevékenységeiről. A szolgáltatás cookie-kat használhat, hogy információkat gyűjtsön és jelentést készítsen a weboldal használatára vonatkozó statisztikai adatokból anélkül, hogy egyénileg azonosítaná a látogatókat a Google számára. A Google Analytics által használt fő cookie a „__ga” cookie. A webhelyhasználati statisztikai adatokból készülő jelentések mellett a Google Analytics – az előbbiekben ismertetett néhány hirdetési cookie-val együtt – felhasználható arra is, hogy relevánsabb hirdetéseket jelenítsünk meg a Google-termékekben (például a Google Keresésben) és szerte az interneten.
Remarketing cookiek-k: A korábbi látogatók vagy felhasználók számára a Google Display Hálózaton található egyéb webhelyeken való böngészés, illetve termékeivel vagy szolgáltatásaival kapcsolatos kifejezések keresésekor jelenhetnek meg
A működéshez szigorúan szükséges cookie-k: Ezek a cookie-k a weboldal használatához nélkülözhetetlenek, és lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak használatát. Ezek hiányába az oldal számos funkciója nem lesz elérhető az Ön számára. Ezen típusú cookie-k élettartama kizárólag a munkamenet idejére korlátozódik.
A felhasználói élmény javítását szolgáló cookie-k: Ezek a cookie-k információkat gyűjtenek a felhasználó weboldalhasználatáról, például, hogy mely oldalakat látogatja leggyakrabban, vagy milyen hibaüzenetet kap a weboldalról. Ezek a cookie-k nem gyűjtenek a látogatót azonosító információkat, vagyis teljesen általános, névtelen információkkal dolgoznak. Az ezekből nyert adatokat a weboldal teljesítményének javítására használjuk. Ezen típusú cookie-k élettartama kizárólag a munkamenet idejére korlátozódik.
Munkamenet cookie: Ezek a sütik a látogató tartózkodási helyét, a böngésző nyelvét, a fizetés pénznemét tárolják, élettartamuk a böngésző bezárása, vagy maximum 2 óra.
Referer cookiek: Azt rögzítik, hogy a látogató milyen külső oldalról érkezett az oldalra. Élettartamuk a böngésző bezárásáig tart.
Utoljára megtekintett termék cookie: Rögzíti a termékeket, amiket utoljára megtekintett a látogató. Élettartamuk 60 nap.
Utoljára megtekintett kategória cookie: Rögzítit az utoljára megtekintett kategóriát. Élettartama 60 nap.
Ajánlott termékek cookie: Az „ajánlom ismerősömnek” funkciónál az ajánlani kívánt termékek listáját rögzíti. Élettartama 60 nap.
Mobil verzió, design cookie: Érzékeli a látogató használt eszközt, és mobilon átvált teljes nézetre. Élettartama 365 nap.
Cookie elfogadás cookie: Az oldalra érkezéskor a figyelmeztető ablakban elfogadja a cookiek tárolásáról szóló nyilatkozatot. Élettartama 365 nap.
Kosár cookie: A kosárba helyezett termékeket rögzíti. Élettartama 365 nap.
Intelligens ajánlat cookie: Intelligens ajánlatok megjelenítésének feltételeit rögzíti (pl. volt-e már az oldalon a látogató, van-e rendelése). Élettartama 30 nap.
Kiléptetés #2 cookie: A #2 opció szerint 90 nap után kilépteti a rendszer a látogatót. Élettartama 90 nap.
Backend azonosító cookie: Az oldalt kiszolgáló backend szerver azonosítója. Élettartama a böngésző bezárásáig tart.
Facebook pixel (Facebook cookie) A Facebook-képpont olyan kód, amelynek a segítségével a honlapon jelentés készül a konverziókról, célközönségek állíthatók össze, és az oldal tulajdonosa részletes elemzési adatokat kap a látogatók honlap használatáról. A Facebook pixel segítségével a weboldal látogatóinak személyre szabott ajánlatokat, hirdetéseket jeleníthet meg a Facebook felületén. A Facebook adatkezelési szabályzatát itt tanulmányozhatja: https://www.facebook.com/privacy/explanation
Amennyiben Ön nem fogadja el a cookie-k használatát, akkor bizonyos funkciók nem lesznek elérhetőek az Ön számára. A cookie-k törléséről bővebb tájékoztatást az alábbi linkeken találhat:
Internet Explorer: http://windows.microsoft.com/en-us/internet-explorer/delete-manage-cookies#ie=ie-11
Firefox: https://support.mozilla.org/en-US/kb/cookies-information-websites-store-on-your-computer
Mozilla: https://support.mozilla.org/hu/kb/weboldalak-altal-elhelyezett-sutik-torlese-szamito
Safari: https://support.apple.com/guide/safari/manage-cookies-and-website-data-sfri11471/mac
Chrome: https://support.google.com/chrome/answer/95647
Edge: https://support.microsoft.com/hu-hu/help/4027947/microsoft-edge-delete-cookies
A harmadik féltől származó sütiről (third party cookie):
GOOGLE:
https://www.google.com/policies/technologies/types/, az adatvédelemről pedig itt
https://www.google.com/analytics/learn/privacy.html?hl=hu olvashat
HOTJAR:
https://www.hotjar.com/legal/compliance/gdpr-commitment
REMARKETING
Az adatkezelés mint remarketing tevékenység cookie-k segítségével valósul meg.
Kezelt adatok:A cookie tájékoztatóban meghatározott cookiek által kezelt adatok.
Az adatkezelés időtartama: Az adott cookie adattárolási idötartama, bővebb információ elérhető itt:
Google általános cookie tájékoztató:
https://www.google.com/policies/technologies/types/
Google Analitycs tájékoztató:
https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/analyticsjs/cookie-usage?hl=hu
Facebook tájékoztató:
https://www.facebook.com/ads/preferences/?entry_product=ad_settings_screen
Az adott cookie adattárolási időtartama, bővebb információ elérhető itt:
Google általános cooki tájékoztató: https://www.google.com/policies/technologies/types/
Google Analitycs tájékoztató: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/analyticsjs/cookie-usage?hl=hu
Az adatkezelés jogalapja
Az Ön önkéntes hozzájárulása, amit a honlap használatával ad meg Adatkezelő számára [Rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pont szerinti adatkezelés].
SOCIAL MEDIA PLUG-INOK HASZNÁLATA
A weboldalainkon az alábbi social media gombokat helyeztük el:
- Facebook Inc., 1601 S California Ave, Palo Alto, California 94304, USA:
https://www.facebook.com/privacy/explanation
- Google Inc., 1600 Amphitheater Parkway, Mountainview, California 94043,
USA: https://www.google.com/policies/privacy/
- Instagram LLC., 1601 Willow Road, Menlo Park, CA 94025, USA:
https://help.instagram.com/155833707900388
YOUTUBE VIDEO INTEGRÁLÁSA
Weboldalainkba youtube videokat integráltunk, melyek a http://www.YouTube.com oldalon tárolódnak.
Közvetítő szerv: YouTube, LLC, 901 Cherry Ave., San Bruno, CA 94066, USA.
A video elindítása nélkül harmadik félhez nem kerülnek ki adatai.
A Youtube adatkezelési szabályzatát itt találja: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
GOOGLE ANALYTICS
Weboldalaink össze vannak kötve a Google Analytics-szel, melyet a Google Inc szolgáltat.
A sütik (cookie) használatával készült adatokat elemzés céljából használja a Google.
További információ: https://support.google.com/analytics/
HOTJAR
Weboldalaink tökéletesítéséhez a Hotjar szoftverét használjuk, mely minden felhasználói látogatást felvesz és elemzéseket készít.
További információ és GDPR megfelelés:
https://www.hotjar.com/legal/compliance/gdpr-commitment
ADATOK TÁROLÁSA
A weboldalon keresztül történő hírlevélre felíratkozásból származó személyes adatokat (név, email cím, telefonszám, stb) a Mailchimp rendszerében tároljuk.
A Mailchimp szabályzata az alábbi linken érhető el:
https://kb.mailchimp.com/accounts/management/about-the-general-dataprotection-regulation
TOVÁBBI ADATKEZELÉSEK
Amennyiben az Adatkezelő további adatkezelést kíván végezni, akkor előzetes tájékoztatatást nyújt az adatkezelés lényeges körülményeiről (adatkezelés jogszabályi háttere és jogalapja, az adatkezelés célja, a kezelt adatok köre, az adatkezelés időtartama).
Tájékoztatjuk Önt arról, hogy a hatóságok törvényi felhatalmazáson alapuló, írásbeli adatkéréseit az Adatkezelőnek teljesítenie kell. Az Adatkezelő az adattovábbításokról az Infotv. 15. § (2)-(3) bekezdésével összhangban nyilvántartást vezet (mely hatóságnak, milyen személyes adatot, milyen jogalapon, mikor továbbított az Adatkezelő), amelynek tartalmáról kérésére az Adatkezelő tájékoztatást nyújt, kivéve, ha a tájékoztatását törvény kizárja.
HÍRLEVÉLKÜLDÉSSEL ÖSSZEFÜGGŐ ADATFELDOLGOZÓI TEVÉKENYSÉG
1. Mailchimp
Hírlevélküldő rendszert üzemeltető cég neve: The Rocket Science Group LLC.
Hírlevélküldő rendszert üzemeltető cég székhelye: 675 Ponce de Leon Ave NE, Suite 5000, Atlanta, GA 30308 USA
Hírlevélküldő rendszert üzemeltető cég e-mail címe: privacy@mailchimp.com
Hírlevélküldő rendszert üzemeltető cég weboldala: https://mailchimp.com/
Az Adatfeldolgozó az Adatkezelővel kötött szerződés alapján közreműködik a hírlevelek kiküldésében. Ennek során az Adatfeldolgozó az érintett nevét és e-mail címét a hírlevélküdéshez szükséges mértékben kezeli.
MIT KELL TUDNI DIREKT MARKETING ÉS HÍRLEVÉL CÉLÚ ADATKEZELÉSÜNKRŐL?
Ön a regisztráció során tett nyilatkozatával, és a hírlevél regisztráció felületén tárolt személyes adatainak módosításával (azaz hozzájárulási szándéka egyértelmű kinyilvánításával) hozzájárulását ad ahhoz, hogy az Ön személyes adatait marketing célokra felhasználhassuk. Ebben az esetben – a hozzájárulás visszavonásáig – az Ön adatait közvetlen üzleti célú megkeresés és hírlevél küldés céljából is kezeljük és az Ön részére reklám- és egyéb küldeményeket, valamint tájékoztatókat és ajánlatokat küldünk és/vagy hírlevelet továbbítunk (Grtv. 6. §).
Közvetlen üzleti célú megkeresést (ajánlatot, üzleti tájékoztatást) küldhetünk Önnek akkor is, ha Ön ehhez részünkre előzetesen hozzájárulást nem adott, de erre vonatkozóan az Ön adatait harmadik személyektől megkapjuk, vagy bárki számára nyilvánosan elérhető forrásból elérhető a számunkra. Az adatok forrásaiként igénybe vett szerződő partnereinket gondosan megválogatjuk, és csak akkor kötünk szerződést velük, csak akkor veszünk át személyes adatokat tőlük, ha meggyőződtünk arról, hogy megfelelnek az adatvédelmi előírásoknak, és szavatolják, hogy jogosultak az átadott személyes adatok kezelésére, ideértve a részünkre történő átadást is, és rendelkeznek az Ön hozzájárulásával ahhoz, hogy közvetlen üzleti célú megkeresést küldjünk Önnek.
Ön a hozzájárulását a közvetlen üzleti célú megkeresés és a hírlevél tekintetében bármikor ingyenesen visszavonhatja.
A regisztráció törlését minden esetben a hozzájárulás visszavonásának tekintjük. A direkt marketing és/vagy hírlevél célú adatkezeléshez hozzájárulás visszavonását nem értelmezzük egyúttal a honlapunkkal kapcsolatos adatkezelési hozzájárulás visszavonásának.
SZÁMLÁZÁSSAL KAPCSOLATOS ADATFELDOLGOZÁS
Az adatfeldolgozó megnevezése: Symbol Tech Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Az adatfeldolgozó székhelye: 1138 Budapest, Váci út 198.
Az adatfeldolgozó telefonszáma: +36 1 445 1404
Az adatfeldolgozó e-mail címe: ugyfelszolgalat@symboltech.hu
Az adatfeldolgozó weboldala: https://www.symboltech.hu/
Az Adatfeldolgozó az Adatkezelővel kötött szerződés alapján közreműködik a számviteli bizonylatok nyilvántartásában. Ennek során az Adatfeldolgozó az érintett nevét és címét a számviteli nyilvántartáshoz szükséges mértékben, a Sztv. 169. § (2) bekezdésének megfelelő időtartamban kezeli, ezt követően törli.
AZ ONLINE FIZETÉSSEL KAPCSOLATOS ADATFELDOLGOZÁS
Az adatfeldolgozó megnevezése: OTP Mobil Szolgáltató Kft.
Az adatfeldolgozó székhelye: 1143 Budapest, Hungária krt. 17-19.
Az adatfeldolgozó telefonszáma: +36 1/20/30/70 3-666-611
Az adatfeldolgozó e-mail címe: ugyfelszolgalat@simple.hu
Az adatfeldolgozó weboldala: https://simple.hu
Az Adatfeldolgozó az Adatkezelővel kötött szerződés alapján közreműködik az Online fizetés végrehajtásában. Ennek során az Adatfeldolgozó az érintett számlázási nevét nevét és címét, a rendelés számát és időpontját a polgári jogi elévülési időn belül kezeli.
AZ ADATKEZELÉS SORÁN ÖNT MEGILLETŐ JOGOK
Az adatkezelés időtartamán belül Önt a Rendelet előírásai szerint az alábbi jogok illetik meg:
- a hozzájárulás visszavonásának joga
- személyes adatokhoz és az adatkezeléssel kapcsolatos információkhoz való hozzáférés
- helyesbítéshez való jog
- adatkezelés korlátozása,
- törléshez való jog
- tiltakozáshoz való jog
- hordozhatósághoz való jog.
Amennyiben Ön jogaival élni kíván, az az Ön azonosításával jár együtt, valamint az Adatkezelőnek Önnel szükségszerűen kommunikálnia kell. Ezért az azonosítás érdekében személyes adatok megadására lesz szükség (de az azonosítás csak olyan adaton alapulhat, amelyet Adatkezelő egyébként is kezel Önről), valamint az Adatkezelő email fiókjában elérhetőek lesz az Ön adatkezeléssel kapcsolatos panasza a jelen tájékoztatóban, a panaszokkal kapcsolatban megjelölt időtartamon belül. Amennyiben Ön vásárlónk volt és panaszügyintézés, vagy garanciális ügyintézés érdekében szeretné magát azonosítani, az azonosításhoz kérjük adja meg rendelési azonosítóját is. Ennek felhasználásával Önt, mint vásárlót is be tudjuk azonosítani.
Az adatkezeléssel kapcsolatos panaszokat legkésőbb 30 napon belül válaszolja meg Adatkezelő.
A hozzájárulás visszavonásának joga
Ön bármikor jogosult az adatkezeléshez adott hozzájárulást visszavonni, ilyen esetben a megadott adatokat rendszereinkből töröljük. Kérjük azonban vegye figyelembe, hogy a még nem teljesített megrendelés esetén a visszavonás azzal a következménnyel járhat, hogy nem tudjuk Ön felé teljesíteni a kiszállítást. Emellett, ha a vásárlás már megvalósult, a számviteli előírások alapján a számlázással kapcsolatos adatokat nem törölhetjük rendszereinkből, valamint ha Önnek tartozása áll fenn felénk, akkor a követelés behajtásával kapcsolatos jogos érdek alapján adatait a hozzájárulás visszavonása esetén is kezelhetjük.
A személyes adatokhoz való hozzáférés
Ön jogosult arra, hogy az Adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy:
- a kezelt személyes adatokhoz hozzáférést kapjon és
- a következő információkról az Adatkezelő tájékoztassa:
- az adatkezelés céljai;
- az Önről kezelt személyes adatok kategóriái;
- információ azon címzettekről vagy címzettek kategóriáiról, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat Adatkezelő közölte vagy közölni fogja;
- a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjai;
- az Ön azon joga, hogy kérelmezheti az Adatkezelőtől az Önre vonatkozó személyes adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és jogos érdeken alapuló adatkezelés esetén tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen;
- a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga;
- ha az adatokat nem Öntől gyűjtötték be, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információ;
- az automatizált döntéshozatal tényéről (ha alkalmazott ilyen eljárás), ideértve a profilalkotást is, valamint legalább ezekben az esetekben az alkalmazott logikára és arra vonatkozóan érthető információkat, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel, és Önre nézve milyen várható következményekkel bír.
A jog gyakorlásának célja az adatkezelés jogszerűségének megállapítására és ellenőrzésére irányulhat, ezért többszöri tájékoztatás kérés esetén Adatkezelő méltányos költségtérítést számolhat fel a tájékoztatás teljesítéséért cserébe.
A személyes adatokhoz való hozzáférést Adatkezelő úgy biztosítja, hogy az Ön azonosítását követően emailben juttatja el Önhöz a kezelt személyes adatokat és az információkat. Amennyiben regisztrációval rendelkezik, akkor a hozzáférést úgy biztosítjuk, hogy a felhasználói fiókjába belépve tudja az Önről kezelt személyes adatokat megtekinteni és ellenőrizni.
Kérjük, hogy kérelmében jelölje meg, hogy a személyes adatokhoz kér hozzáférést, vagy az adatkezeléssel kapcsolatos információkat kéri.
Helyesbítéshez való jog
Ön jogosult arra, hogy kérésére Adatkezelő késedelem nélkül helyesbítse az Önre vonatkozó pontatlan személyes adatokat.
Adatkezelés korlátozásához való jog
Ön jogosult arra, hogy kérésére Adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbiak valamelyike teljesül:
- Ön vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy Adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát, ha a pontos adat azonnal megállapítható, akkor nem kerül sor a korlátozásra;
- az adatkezelés jogellenes, de Ön ellenzi az adatok törlését bármely okból (például azért mert az Ön számára jogi igény érvényesítése miatt fontosak az adatok), ezért nem az adatok törlését kéri, hanem ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
- az Adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra a megjelölt adatkezelés céljából, de Ön igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
- Ön tiltakozott az adatkezelés ellen, de Adatkezelő jogos érdeke is megalapozhatja az adatkezelést, ez esetben amíg megállapításra nem kerül, hogy Adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az Ön jogos indokaival szemben, az adatkezelést korlátozni kell.
Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, az ilyen személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.
Adatkezelő az adatkezelés korlátozásának feloldásáról előzetesen (legalább a korlátozás feloldását megelőző 3 munkanappal) tájékoztatja Önt.
Törléshez - elfeledtetéshez való jog
Ön jogosult arra, hogy Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje az Önre vonatkozó személyes adatokat, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:
- a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat Adatkezelő gyűjtötte vagy más módon kezelte;
- Ön visszavonja hozzájárulását és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
- Ön tiltakozik a jogos érdeken alapuló adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok (azaz jogos érdek) az adatkezelésre,
- a személyes adatokat Adatkezelő jogellenesen kezelte és ez a panasz alapján megállapítást nyert,
- a személyes adatokat az Adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell.
Ha az Adatkezelő bármely jogszerű oknál fogva nyilvánosságra hozta az Önről kezelt személyes adatot, és bármely fent megjelölt okból törölni köteles azt, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével köteles megtenni az észszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő más adatkezelőket, hogy Ön kérelmezte a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.
A törlés nem alkalmazandó, amennyiben az adatkezelés szükséges:
- a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából;
- a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése (ilyen eset a számlázás keretében megvalósuló adatkezelés, mivel a számla megőrzését jogszabály írja elő), illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából;
- jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez (pl.: ha Adatkezelőnek Ön felé követelése áll fenn és azt még nem teljesítette, vagy fogyasztói, adatkezelési panasz intézése van folyamatban).
Tiltakozáshoz való jog
Ön jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak jogos érdeken alapuló kezelése ellen. Ebben az esetben Adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Ön érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, Ön jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon az Önre vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik. Ha Ön tiltakozik a személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése ellen, akkor a személyes adatok a továbbiakban e célból nem kezelhetők.
Hordozhatósághoz való jog
Amennyiben az adatkezelés automatizált módon valósul meg, vagy ha az adatkezelés az Ön önkéntes hozzájárulásán alapul, Önnek joga van arra, hogy kérje Adatkezelőtől, hogy az Ön által az Adatkezelő részére megadott adatokat megkapja, amit Adatkezelő xml, JSON, vagy csv formátumban bocsát az Ön rendelkezésére, ha ez technikailag megvalósítható, akkor kérheti, hogy az Adatkezelő az adatokat ebben a formában más adatkezelő számára továbbítsa.
Automatizált döntéshozatal
Ön jogosult arra, hogy ne terjedjen ki Önre az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen alapuló döntés hatálya (ideértve a profilalkotást is), amely Önre nézve joghatással járna vagy Önt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené. Ezekben az esetekben Adatkezelő köteles megfelelő intézkedéseket tenni az érintett jogainak, szabadságainak és jogos érdekeinek védelme érdekében, ideértve az érintettnek legalább azt a jogát, hogy az adatkezelő részéről emberi beavatkozást kérjen, álláspontját kifejezze, és a döntéssel szemben kifogást nyújtson be.
A fentiek nem alkalmazandóak abban az esetben, ha a döntés:
- Ön és az adatkezelő közötti szerződés megkötése vagy teljesítése érdekében szükséges;
- meghozatalát az adatkezelőre alkalmazandó olyan uniós vagy tagállami jog teszi lehetővé, amely Ön jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek védelmét szolgáló megfelelő intézkedéseket is megállapít; vagy
- az Ön kifejezett hozzájárulásán alapul.
ADATVÉDELMI NYILVÁNTARTÁSBA TÖRTÉNŐ BEJELENTKEZÉS
Az Infotv. rendelkezései értelmében az Adatkezelőnek bizonyos adatkezeléseit be kellett jelentenie az adatvédelmi nyilvántartásba. Ez a bejelentési kötelezettség 2018. május 25. napjával megszűnt.
ADATBIZTONSÁGI INTÉZKEDÉSEK
Az Adatkezelő kijelenti, hogy megfelelő biztonsági intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy a személyes adatok védje a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.
Az Adatkezelő a szervezeti és technikai lehetőségekhez képest mindent megtesz annak érdekében, hogy adatfeldolgozói is megfelelő adatbiztonsági intézkedéseket tegyenek, amikor az Ön személyes adataival dolgoznak.
JOGORVOSLATI LEHETŐSÉGEK
Amennyiben Ön szerint az Adatkezelő megsértette valamely, az adatkezelésre vonatkozó törvényi rendelkezést, vagy nem teljesítette valamely kérelmét, akkor vélelmezett jogellenes adatkezelés megszüntetése érdekében a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálati eljárását kezdeményezheti (levelezési cím: 1363 Budapest, Pf. 9., e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu).
Tájékoztatjuk emellett arról is, hogy az adatkezelésre vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése esetén, vagy ha az Adatkezelő nem teljesítette valamely kérelmét, akkor az Adatkezelővel szemben polgári pert indíthat bíróság előtt.
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ MÓDOSÍTÁSA
Az Adatkezelő fenntartja a jogot, hogy jelen adatkezelési tájékoztatót az adatkezelés célját és jogalapját nem érintő módon módosítsa. A honlap módosítás hatálybalépését követő használatával elfogadja a módosított adatkezelési tájékoztatót.
Amennyiben az Adatkezelő a gyűjtött adatokkal kapcsolatban a gyűjtésük céljától eltérő célból további adatkezelést kíván végezni a további adatkezelést megelőzően tájékoztatja Önt az adatkezelés céljáról és az alábbi információkról:
- a személyes adatok tárolásának időtartamáról, vagy ha ez nem lehetséges, akkor az időtartam meghatározásának szempontjairól;
- azon jogáról, hogy kérelmezheti az Adatkezelőtől az Önre vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és jogos érdeken alapuló adatkezelés esetén tiltakozhat a személyes adatok kezelése ellen, valamint a hozzájáruláson, vagy szerződéses kapcsolaton alapuló adatkezelés esetén kérheti az adathordozhatósághoz való jog biztosítását;
- hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetén arról, hogy a hozzájárulást Ön bármikor visszavonhatja,
- a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának jogáról;
- arról, hogy a személyes adat szolgáltatása jogszabályon vagy szerződéses kötelezettségen alapul vagy szerződés kötésének előfeltétele-e, valamint hogy az Ön köteles-e a személyes adatokat megadni, továbbá hogy milyen lehetséges következményeikkel járhat az adatszolgáltatás elmaradása;
- az automatizált döntéshozatal tényéről (ha alkalmazott ilyen eljárás), ideértve a profilalkotást is, valamint legalább ezekben az esetekben az alkalmazott logikára és arra vonatkozóan érthető információkat, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel, és Önre nézve milyen várható következményekkel bír.
Az adatkezelés csak ezt követően kezdődhet meg, amennyiben az adatkezelés jogalapja hozzájárulás, az adatkezeléshez a tájékoztatáson felül Önnek hozzá is kell járulnia.
A jelen dokumentum a webshop működésével kapcsolatban minden releváns adatkezelési információt tartalmaz az Európai Unió 2016/679 számú Általános Adatvédelmi Rendelete (a továbbiakban: Rendelet. GDPR) és a 2011. évi CXII. tv. (a továbbiakban: Infotv.) alapján.